Mi van egy e-cigaretta bolt levegőjében?

A történet elején kis bevezetést szeretnék eszközölni, hogy mindenki számára világosak legyenek a körülmények. Az Egyesült Államokban az e-cigaretta szaküzletek elég jelentős mértékben eltérnek az európai boltoktól, de főleg a hazánkban tapasztalható, dohányboltos állapotoktól. Ezekben az üzletekben (Kalifornia államról van szó) ugyanis az itthoni gyakorlattól eltérően nem tilos e-cigarettát használni, emellett a legtöbb esetben a személyzet is olyan emberekből áll, akik maguk is rutinos e-cigarettázók, hiszen a megfelelő tanácsadás alapköve ebben az iparágban a személyes tapasztalat. A dohányboltokhoz és az e-cigaretta tárgykörében tapasztalatlan kiszolgáló személyzethez (tisztelet a kivételnek) szokott hazai olvasó számára fontosnak tartom kiemelni, hogy sokkal inkább hasonlítanak az ilyen boltok egy e-cigaretta találkozó hangulatára, ahol lelkes felhasználók cserélnek eszmét, okítják egymást, ám itt emellett természetesen kereskedelmi tevékenység is folyik.

Kalifornia állam Egészségügyi Hivatala ugyanis több e-cigaretta szaküzletbe látogatott el a közelmúltban, ahol a levegőből vettek mintákat – megállapítandó, hogy az e-cigaretták kilélegzett gőze milyen káros anyagokat juttat a levegőbe. Kézenfekvő megoldás volt tehát olyan helyeken mintát gyűjteni, ahol zárt légtérben, egyszerre többen is használják ezeket a termékeket.

   Michael Siegel, a Bostoni Egyetem Közegészségügyi Karának professzora, a dohányzással foglalkozó munkacsoport vezetője blogjában írt az egyik ilyen vizsgálat eredményeiről.

A szóban forgó üzletben a mintavétel igen szélsőséges körülmények között történt. A mérés ideje alatt az alkalmazottak közül többen gőzöltek, emellett 13 vásárló is tartózkodott a helyiségben, akik szintén használták a készülékeiket. Ventilációs/légkondicionáló berendezés nem volt üzemeltetve és látható gőzfelhőket, gőzpamacsokat lehetett megfigyelni a levegőben. Ez igen magas kitettségre enged következtetni egyéb nyilvános helyekhez (utcához, étteremhez, irodai környezethez, stb.) képest.

 

A mérés eredményei nagy vonalakban:
  • Nikotin:  Nem kimutatható
  • Glicidol:  Nem kimutatható
  • Formaldehid:  7.2 ppb
  • Diacetil:  Nem kimutatható (a standard mérés során)
  • 2,3-pentándion:  Nem kimutatható (a standard mérés során)
  • Acetil butiril:  Nem kimutatható (a standard mérés során)
  • Acetoin:  Nem kimutatható (a standard mérés során)
  • Aceton:  Nem kimutatható
  • Etil-benzol:  Nem kimutatható
  • m,p-Xilén:  Nem kimutatható
  • o-Xilén:  Nem kimutatható
  • Toluén:  Nem kimutatható
  • Acetaldehid:  Nem kimutatható
  • Acetonitril:  Nem kimutatható
  • Benzo(a)pirén:  Nem kimutatható
  • Benzol:  Nem kimutatható
  • Kloroform:  Nem kimutatható
  • d-Limolén:  Nem kimutatható
  • Metilén-klorid:  Nem kimutatható
  • Metil-metakrilát:  Nem kimutatható
  • n-Hexán:  Nem kimutatható
  • Sztirén:  Nem kimutatható

A detektált formaldehid értéke igen alacsony, a normál beltéri levegőben hasonló értékek mérhetők. Ezen felül igen kis mennyiségben etil-alkoholt és izopropanolt is kimutatott a vizsgálat.

A fentiek alapján elmondható, hogy még egy ilyen “erősen szennyezett” légtérben sem sikerült a várt, egészségre káros anyagokat kimutatni, aminek a meglétét a mérés igazolta, elhanyagolható mennyiségben volt jelen. Az e-cigarettához társított aldehidek közül (acetaldehid, formaldehid, acetoin, aceton, stb.) ugyanúgy nem voltak detektálhatók, mint a hozzájuk hasonló, pl. a cigaretta füstjéből nagy mennyiségben kimutatható egészségkárosító anyagok. Ugyanígy hiányzott a “popcorn-tüdő” kialalakulásáért felelős vegyi anyag, a diacetil is.

Siegel szerint ez a kutatás is alátámasztja, hogy abszolút indokolatlan a beltéri e-cigaretta használat tilalma, ugyanakkor megerősíti a korábbi kutatások eredményeit, miszerint a passzív gőzölés kártékonysága a beltéri levegő szintjén van.

 

Forrás: ecigi.info

Elolvasom

Mégis egészségesebb az e-cigaretta, mint a hagyományos

Brit kutatók azt állítják, hogy az e-cigaretta sokkal egészségesebb, mint a hagyományos, és használatával jelentősen csökkenthető a dohányzás okozta halálesetek és rokkantsággal járó megbetegedések száma.

John Britton epidemiológus professzor és munkatársai az egyik legrangosabb orvosi folyóirat, a The BMJ (korábban The British Medical Journal) hasábjain állnak ki a Royal College of Physicians (RCP) új jelentése mellett, mely szerint az elektromos cigaretta jóval kisebb egészségi kárt okoz, mint a hagyományos.

Nem a nikotin káros igazán

„Az e-cigaretta és más nem dohány eredetű nikotintermékek magukban hordozzák a lehetőséget, hogy radikálisan csökkentsék a dohányzás okozta károkat a társadalmunkban. Ez egy olyan lehetőség, amellyel számolni kell és meg kell ragadni” – írták a szerzők.

Az orvosok úgy érvelnek, hogy az elmúlt évtizedek csökkenő tendenciája ellenére még mindig majdnem kilencmillió dohányos él Nagy-Britanniában (Magyarországon arányaiban még rosszabb a helyzet: 3 millióra tehető a dohányosok száma) – ezeknek a legnagyobb része a leghátrányosabb szociális helyzetű rétegből kerül ki – és a dohányzás még mindig a legnagyobb elkerülhető oka a korai halálozásnak, a rokkantságnak és a társadalmi egészségi egyenlőtlenségnek az országban.

Rámutatnak azonban arra, hogy a nikotin még a cigarettából felszívódó adagban sem okoz lényeges kárt.

A cigarettafüstben lévő rákkeltő anyagok, a szén-monoxid és a több ezernyi más toxin, ami öl.

Nem igazak az ellen felhozott érvek

Ez azt jelenti, hogy a dohányzás okozta egészségi károk elkerülhetők a cigaretta olyan helyettesítőivel, amelyek a nikotin kevésbé mérgező forrásai.

Az e-cigaretták felbukkanása forradalmasította a dohányosok számára rendelkezésre álló nikotintermékeket, írták a szerzők. A becslések szerint jelenleg 2,6 millió ember használ e-cigarettát az Egyesült Királyságban, és ezek szinte valamennyien jelenlegi, illetve volt dohányosok.

Az e-cigaretta ellen számos érvet hoztak fel, többek közt azt, hogy dohányzásra csábítja a fiatalokat, újra olyan valaminek állítja be a nikotinbeszívást, ami elfogadható a nyilvánosság számára, és eltérítik a leszokni akaró dohányosokat a bizonyítottan hatékony dohányzásleszoktató kezelésektől.

Káros hatása a töredéke a hagyományos cigarettáénak

Az új RCP beszámoló azonban úgy érvel, hogy bár nem teljesen biztonságos, de a ma kapható e-cigarettákból való hosszú távú gőzbelégzés egészségi kockázata nem valószínű, hogy meghaladja a hagyományos dohányzás okozta kár 5 százalékát.

A szerzők azt tapasztalták, hogy semmi alapja annak a gyanakvásnak, hogy az e-cigaretta újra „normalizálja” a dohányzást, illetve a használata olyan helyeken, ahol egyébként tilos a dohányzás, bármilyen jelentősebb egészségügyi kockázatot jelentene.

Kormányzatilag támogatni kellene

Az RCP jelentésben összegzett bizonyítékok azt mutatják, hogy az e-cigaretta eddig jótékony hatású volt a brit népegészségügyre mind az egyén, mind a népesség szintjén azzal, hogy életképes alternatívát kínált a hagyományos dohányt szívók számára, írják a szerzők.

Az e-cigaretta fontos módszert jelent a dohányhasználat okozta kár mérséklésére úgy egyéni, mint társadalmi szinten.

– összegzik az eddigi tapasztalatokat a szerzők. „Továbbra is támogatni kellene a kormánynak és a dohányzás okozta károkat csökkentő stratégiaként kellene pártolni.”

Elolvasom

VaperLand – Elektromos cigaretta szaküzlet és webáruház

Itt az ideje váltani!

Kiszállításunk kibővült!

Mostantól Szlovákia, Magyarország és Csehország területére szállítjuk ki rendeléseiteket.

 

Szlovákia területére:

Rendelésedet SPS futárszolgálattal utánvéttel küldjük. Fizetés átvételkor a futárnak készpénzzel. Szállítási idő 1-2 munkanap. A szállítás díja 3.86 €.

 

Magyarország és Csehország területére:

Rendelésedet UPS nemzetközi futárszolgálattal utánvéttel küldjük. Fizetés átvételkor a futárnak készpénzzel az ország pénznemében, Euro középárfolyamon átváltva. Szállítási idő 2-3 munkanap. A szállítás díja 6.10 €.  Rendelésed 40 € felett ingyenesen kiszállítjuk.

Elolvasom

Hamarosan megnyílik szaküzletünk Komárnoban

Szlovákiában, Komárom legfrekventáltabb részén a központban található NEXT irodaházban, hamarosan megnyitjuk szaküzletünket. A bolt körül ingyenes parkolási lehetőség. Üzletünk a magyar határtól mindössze 1000 méterre a főút mentén, a körforgalom előtt található. Kiszállítás csak Szlovákia területére GLS futárral és utánvéttel lehetséges. A magyarországi vásárlóink ezután a szaküzletünkben személyesen tudják megvásárolni a termékeinket. A webáruházas rendelés jelenleg átalakítás miatt szünetel. Az oldalunk hamarosan elérhető lesz Szlovák nyelven is. Új vásárlási opció kerül bevezetésre a webáruházban, mely lehetővé teszi a leadott rendelés személyes átvételét üzletünkben. A személyes átvételre leadott rendeléseket 3 munkanapig van lehetőség átvenni.

Szeretettel várunk minden kedves vásárlót, üdvözlettel VaperLand.

Elolvasom

A Sztárok is az e-cigarettát választják!

95%-kal jobban jársz, ha e-cigarettát szívsz, mintha hagyományosan cigiznél!!!

 

Huszadannyi ember halna meg a dohányzás miatt, ha a hagyományos cigarettáról mindenki az elektronikus változatra szokna – állítja egy új kutatás.

 

Az Egyesült Királyság közegészségügyi szervezete megállapította: 95%-al egészségesebb az e-cigarettát szívni, mint a hagyományosat. A dohányzás új formáját támogató tanulmány persze hangsúlyozza: a leszokásért dolgozó szakembereknek és szervezeteknek az e-cigarettát használókkal is foglalkozniuk kell, de legalább addig huszadára csökkentik az egészségügyi kockázatokat. Ennyivel kevesebb ártalmas hatást mutattak ki ugyanis a kutatók, akik angliai példával szemléltették a különbséget: ha az országban minden dohányos az e-cigarettára váltana, akkor 80 ezer helyett 4 ezren halnának meg évente a káros szokás szövődményeként.

Elolvasom

Szeretettel köszöntünk VaperLand -en!

Az eCIGI Store teljes arculatváltáson ment át, megújult webáruházunk és nevet is változtattunk, az új nevünk VaperLand. Áruházunk rengeteg vásárlóbarát funkcióval bővült és interaktívabb lett a felhasználói élmény növelése érdekében. Igyekeztünk a már megszokott szürkés színvilágunkat megőrizni, egy jóval látványosabb felület keretében. Mostantól mobilon és tableten is egyszerűbb a vásárlás, egyszerűbb a kezelhetőség. A megvásárolt termékekről lehetőséget biztosítunk hozzászólás formájában, hogy megírhassátok felhasználói tapasztalataitokat. Ne habozzatok, ne sajnáljátok azt a pár sort, hogy ezzel segítsétek a jelenlegi és jövőbeli ecigiző társainkat. A termékeket a hozzászólásotoknál lehetőségetek van 0 – 5 csillaggal értékelni. Az értékelésekből születnek a kiemelkedő termékek, amiről mindenki tudja, hogy ezt érdemes megvenni. A VaperLand webáruházban igen egyszerűvé tettük a vásárlást, mindössze 4 kattintás a kosártól a rendelés véglegesítése. A termékképeket újraterveztük, hogy részletesebb információt adjanak számotokra. A termékeket összevontuk, így egy adatlapról választhatjátok ki a számotokra megfelelő színeket, kiszereléseket. A termékek adatlapján hozzájuk kapcsolódó termékeket ajánlunk, melyeket így egy kattintással elértek, megkímélve magatokat a keresgéléstől. Fejlett termékkeresővel és címke felhővel tettük kényelmesebbé a megtalálását a keresett terméknek. Az eddig elérhető címeinken továbbra is eléritek oldalunkat. Eddigi címeink: www.ecigistore.netwww.ecigistore.sk / www.ecigistore.com Sajnálattal kell közölnünk, mivel teljesen új webáruházat hoztunk létre az eddig regisztrált vásárlóinknak újra kell regisztrálni, melyet az első vásárlásnál a fiók létrehozása bejelölésével tudtok. A VaperLand webáruházban lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra is. A kiszállításunk továbbra is GLS futár utánvétes szállítással történik, melynek ára 1125 Ft. Kiszállítási időnk 1 – 2 munkanap. 8900 Ft-ot meghaladó rendeléstől ingyenes szállítás! Továbbra is kapható nikotin tartalmú e-liquid széles választékban.

 

VaperLand -re fel, jó barangolást kívánunk.

Elolvasom

Weboldalunk a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket. || S cieľom uľahčiť užívateľom používať naše webové stránky využívame cookies. Používaním našich stránok súhlasíte s ukladaním súborov cookie na vašom počítači / zariadení. Nastavenia cookies môžete zmeniť v nastavení vášho prehliadača. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás